Goran Simić: Hasan ügye (Reza története) (Hasan's Case (Reza's Story)

Egy éjjel,
a hőség rothadtságtól bűzlött
a menekült táborban,
halk szavú Hasan elmondta hogyan élte túl a kivégző osztagot Iránban.
Egy nap letartóztatták,
mikor ebédszünetben elmondta munkatársainak az ezüstbányában,
hogy álmában Istent látta egyik kezében egy benzinkannával
és egy kis hasissal a másikban.
Nem tudta, hogy forradalom van
és hogy Isten felhatalmazta a rendőrséget
az álmok gondviseléséről.

Bekötött szemmel a bíróságra vitték
s elítélték ezrekkel együtt.
Meg sem hallotta ítéletét
a sírás és nyögés közepette.
Szandált adtak a lábára
s hosszan csoszogott a sötét sorban
mielőtt megkérdezett maga mögött valakit, hogy
hová mennek.

Meghalni, válaszolta az ember,
mintha piknikezni mennének.
A száműzetésbe jutók bőr szandált kapnak,
magyarázta,
mi többiek, kartonpapírból valót kapunk,
ami addig tart, amíg elérjük a kivégzőosztagot.
A te szandálod úgy nyikorog, mint a bőr.

Földön fekve, mesélte Hasan, vinnyogott,
míg az utolsó rab átlépett rajta.

Isten keze volt benne, jegyezte meg a történelem professzor.
Tiszta szerencse, mondta egy volt pap.
Kíváncsiság mentette meg, tette hozzá egy szerencsejátékos.
Miért beszélsz olyan sokat, morogta egy álmatag politikus.

Ki tudja, meddig vitatkoztunk volna,
de már reggeledett
és a nővér jött bekötni Hasan sérült hátát.
Ezután elcsendesedtünk.
Mindnyájan úgy tettünk, mintha aludnánk
és nem hallanánk Hasan nyöszörgését,
mintha emberek lépkednének rajta,
élve, vagy holtan.

Egyikünk sem tudta melyik,
mert nem tudtuk a különbséget
a nyikorgó bőr
és a karton papír között.

Fordította: Maria Bencsath

Goran Simić: Századvég (At the End of the Century)

A huszadik század,
úgy vélem, nem tartott sokáig,
néhány évig csupán,
elegendő arra, hogy megtanuljak járni
s úgy tegyek, ha elestem, mintha nem fájna semmi.
Megtanultam azt is,
hogy saját bőröm
a legjobb sebkötőm.

Mint kisfiú, gyakran ültem egyedül
üres osztályban, tanítóra várva,
ki sosem jött.
Egyetlen emlékeztetető, az asztalán hagyott kréta,
én meg csak álltam az üres tábla előtt
álmodozva,
bezárva az üres iskolába.

Amit csak tanultam
függöny mögött bújva,
ablakból lesve tanultam.
Gyászoltam minden halottat,
örültem minden születő újnak,
sajnáltam a tépett zászlókkal
feloszlódó forradalmárokat.

A huszadik század nem tartott sokáig,
elég ideig számomra talán,
hogy megismerjem
a csend gyönyörű dorombolását,
a magány irtózó harapását.

Nem volt időm szerelembe esni
az iskola házbontási parancsát
tapasztó kezekbe,
az értem érkezett könnybelábadt rendőrnőbe,
a nyugdíj otthon
angyalarcú doktornőjébe.

A szeretett nő, kivel sosem találkoztam
gyermekeimet ringatja álomba.

Nem sikerült úgy megöregednem,
hogy legalább a park galambjai
észrevennék eltűntemet.
Belülről váltam öreggé,
mint az augusztusról álmodozó görögdinnye,
decemberi reggelre ébredvén.

Minden szerzeményem az élettől
a tanító hátrahagyott krétája,
mely a világot jelenti
egy tanulni kezdő,
gyerek számára.

Fordította: Maria Bencsath

Dylan Thomas: I Have Longed to Move Away (Vágyódom távozni)

Vágyódom távozni
A fáradt hazugság sziszegésétől,
S a régi rettegés folytonos üvöltésétől,
Mely rettentőbb a nap dombtetőről
Tengermélybe hanyatlásával;
Vágyódom távozni
Az ismételt üdvözlésektől,
Hisz kísértetek vannak a légben,
Kísérteti visszhangok a papíron,
S a hívások és üzenetek mennydörgése.

Vágyódom távozni, de félek;
Egy még nem élt élet robbanhat
A régi földön égő hazugságból,
És légi sercegésétől félvak maradok.
Sem az éj ősi félelme,
A kalapemelgetések,
Sem a kagylón csüngő csücsöri ajkak
Juttatnak a halál toll-szárnyára.
Ezektől nem félnék meghalni,
Félszokás és félhazugság.

Fordította: Maria Bencsath

Jack Davis: Gubbio farkasa (The Wolf of Gubbio)

Véres állatmesék
álomborzas hóban.

A tisztásban holló-versektől
tiszta kezed adtad:

minden éhség adta lakhely
egy közeli éjen.

Fordította: Maria Bencsath

Jack Davis: Demosthenes

Való igaz Pytheas, hogy a Te lámpád és az enyém
nem ugyanazon dolgokat világítanak meg.

                                              Plutarchos után


Lenyelvén,

ki nem ejtett kavics
a szív kamrái közt
csörömpöl,

dadogva
a vér mind meg-

lep
reggelre,

koromkosz
fed
minden szót.

Fordította: Maria Bencsath

Jack Davis: December 26: Ütött-kopott dal (December 26: Dilapidated Song)

Amikor itt azt írom, hogy –

azon kövek, melyeket
Szent István szeretett,
vagy,

noha Szent István szerette
a
köveket

csontjaiban
és szavaiban

azok
zúzták agyon,

bőr a bőrön –

csak könyörgök
e fejgörcshöz, melynek
törött fogán
át dalolok,

e dal,
melynek annyira nincs hitele,
hogy elvethető,

messze,
hol csak fagy emel
követ.

Fordította: Maria Bencsath

Jack Davis: Patmos

  (John Thompsonnak)
     Nem baj, ha a beszédhang
     Egy része elvész, vagy, akár
     Elnémul.
        - Friedrich Hölderlin

A második varjú
kétszer reppen
    kettőt a hóban
a fatömeg
közeli
peremén.

A mocsár átfordul

s a hideg kijózanít
eldobott kövekkel,

fekete fenyővel
teli föld alól.

Sebed s utolsó könyved
csak furcsa láng:

só és kinyilatkoztatás.

Fordította: Maria Bencsath